Napokig semmi hírem nem volt arról, hol lehet Elena. Stefan egy reggel elém dobta a helyi újságot, miszerint újabb állat támadás áldozata lett egy férfi. Mindketten tudtuk, hogy ez nem egy állat műve, hanem Elenáé. Aggódtam. Tudtam, ha Elena visszakapcsol, hatalmas bűntudatot fog érezni a megölt áldozataiért.
A helyzet kimondottan idegessé tett. Hogy történhetett meg ez? Miért hittem egyáltalán, hogy Elena majd gond nélkül elenged? Talán nem hittem el, hogy annyira szeret? Idegesen jártam-keltem a városban, majd benyitottam a Grillbe. Nem számítottam rá, hogy Stefan és Elena is ott lesznek. Nem gondolkodtam, Elena pont előttem volt, háttal nekem. Ahogy megfordult, kitörtem a nyakát és a karjaimba vettem. Utáltam ezt tenni vele. A Salvatore ház pincéjébe vittem, leláncoltam és bezártam.
Volt már egy eset, amikor Elena kikapcsolta az érzéseit. Aznap én kértem meg rá, még Jeremy halálakor. Egy ideig jó volt látni, Elena mennyire felszabadult és nem foglalkozik semmivel, aztán ez kezdett zavaró lenni. Stefannal sokmindent megpróbáltunk, hogy visszahozzuk. Többek közt azt is, hogy Elenát kínoztuk. Nos, a gond ott kezdődött, hogy Elena tudta, őt sosem bántanánk, mert mindketten túlságosan szeretjük ahhoz, hogy komolyan fájdalmat okozzunk neki. Így hát nem is verte nagy dobra a dolgot, sőt, akkor Elena tépte le magáról a napfény gyűrűt és húzta el a függönyt, így a nap végigperzselte a bőrét. Stefan egyből kapcsolt és megmentette. Elena önelégülten röhögött. Nyert.
Ebből okulva tudtam, mivel felesleges próbálkoznom. Viszont Elena próbált kihozni a sodromból. A fejemhez vágta, hogy amíg én nem voltam, ő csókolózott Stefannal. Szíven ütött, de igyeleztem nem foglalkozni vele. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak azért talál ki ilyet, hogy bosszantson. Látta, hogy nem reagálok a piszkálására, így megkérdezte, mit akarok.
Azt, hogy visszakapcsolj, Elena. - Mondtam ki a nyilvánvalót. Én néha megszorítottam a karót, ami a kezemben volt, de ezt Elena nem láthatta odabentről. Vagy ha látta, nem érdekelte. Csendben álltam és figyeltem őt, miközben elszántam magam valamire.

Ross Copperman - Holdin On and Letting Go

Halkan szólaltam meg, de mivel vámpír, így tisztán hallott minden egyes szót:
- Végzek magammal, ha nem kapcsolsz vissza. - Komolyan gondoltam. Ahogy Elena élete üres lett volna nélkülem, úgy az enyém is az nélküle. Tulajdonképpen millió rossz döntést hoztam már ebben az életben. De ez... ezt nem tartottam rossznak. Ha még érez irántam valamit (és tudtam, hogy érez), akkor vissza fog kapcsolni. Ha meg nem, akkor tényleg meghalok.
- Úgysem tennéd... - Hangzott a válasza, ami nem volt túl meggyőző, de a tervemről akkor sem tettem le. Szusszantom egy félmosollyal. Ennyire nem hisz nekem? Megszorítottam a karót a kezemben, készültem megtenni. Ekkor ért le Stefan, így ránéztem, majd el, Elena felé és gondolkodás nélkül a szívembe szúrtam a karót. Azaz szúrtam volna, de az öcsém gyorsabb volt. A koszos földön kötöttünk ki. Megállította a karót, de az ingemet azért sikerült átszakítanom vele. Tényleg megtettem volna.
Hallottam, ahogy Elena felzokog. Tőlem annyit telt, hogy elmosolyodtam. Végre.
Tudtam, hogy ez beválik. Ha egy szerettével történik valami, akkor Elena nem képes érzelemmentesen végignézni. Nem. Ahogyan Matt halálát sem bírta végignézni és visszakapcsolt. De hála az én okos fejemnek, a gyűrű rajta volt és megvédte. Csak az kellett, hogy Elena elhiggye, megtörténik. Hogy újra elveszít valakit. Igen. Ez a kulcs Elena visszahozásához.
Stefan kinyitotta eközben a pince ajtaját és eloldozta Elenát, aki egyből hozzám rohant. Sírt. Sírt, de mégis boldog voltam ettől. Mert újra önmaga volt. Az én érzelmes, vámpír Elenám.