Három napja nem írtam ebbe a vacakba. Három napja volt, hogy Elena kikapcsolta az érzéseit és lelépett, mielőtt én léptem volna le Sybillel. Három nap telt el, hogy a szirén szolgálatába álltam. Három napig lépten-nyomon kerestem az olyan embereket, akik a lelkük mélyén hordozzák a gonoszságot, vagyis az arra való hajlamot. Sybilnek olyan emberek kellettek, akik valóban rosszak. Általában úgy találtam meg az ilyesfajta embereket, hogy megigéztem őket és elbeszélgettem velük az életükről. Mi a legrosszabb dolog, amit valaha tettek? Ha választaniuk kéne, hogy egy szerettük haljon meg vagy ő maguk, hogy döntenének? Ölnének-e, ha úgy adódna a helyzet? És efféle kérdések. Megdöbbentő, mennyi ember van, akik ölnének. Vagy feláldoznának másokat, csak azért, hogy ők élhessenek.
Bevallom. Élveztem, hogy kicsit kitombolhattam magam. Egy-két szív, egy-két nyaki ér pattant meg a szemfogaimnak hála, ahogy kioltottam emberek életét. Dühös voltam a világra, hogy egy szirénnel kell lennem és szolgálnom őt, akár csak egy kutya a gazdiját. Bár nem, én a farkamat azért nem csóváltam ennek a nőszemélynek. Ribanc. A szirének azok végül is, nem? Az énekükkel magukba bolondítanak bárkit, aki él és mozog.

Néhány órája értem vissza. Sybil rám mosolygott és közölte: szabad vagyok. Visszakérdeztem, hogy mi történt néhány óra leforgása alatt? Mire ő azt válaszolta, hogy egy érzelemmentes lány meglátogatta és kapott tőle egy új szolgát. Ekkor magához intette Alisont, akit én ledöbbenve figyeltem. Emlékeztem rá, hogy Elena és Emily a pincénkben tartották fogva.

Nem gondolkodtam sokáig, eljöttem. De a Salvatore házban Elenának hűlt helyét találtam.